Pálya címe: 3700, Kazincbarcika, Akácfa út 2. (autóbusz végállomás mellett)
Stadion neve: Pete András Stadion (befogadóképesség: 5000 fő)
szín: kék-sárga
A kazincbarcikai labdarúgás története
Az 50-es években városunkban rengeteg – főleg labdarúgást működtető – sportegyesület létezett, közülük a Vasas és a Szikra szerepelt eredményesen. A rivalizálás nem tudta a város lakóit kielégíteni, így 1957. június 26-án a város vezetőinek és a bázisvállalatoknak a kezdeményezésére megalakult a Kazincbarcikai Munkás Testedző Kör (KMTK). Az klub elnöke Perjési Zoltán lett, a csapat szerelése piros-fehér volt. A csapat első bajnoki szezonját az NB III-ban kezdhette.
A KMTK név mindössze 12 évig élt. E 12 év alatt a csapat megjárta az NB II-t és a megyei bajnokságot is. 1967-ben lett a csapat vezetőedzője Pete András, akinek a nevét stadionunk őrzi. 1968-ban több változás is bekövetkezett. A januári elnökségi ülésen kék-sárga szerelést kapott a csapat, és augusztusban új elnököt választottak Szoboszlai Árpád személyében. Az év utolsó hónapjában pedig megalakult a Kazincbarcikai Vegyész Sportegyesület (KVSE).
A KVSE kezdése nem is lehetett volna jobb, hiszen már az első szezonban 12-1-re verték Ormosbányát, ami azóta is megdönthetetlen bajnoki rekord. Az 1981/82-es szezonban csapatunk megnyerte az NB II Keleti csoportját, és osztályozót játszhatott az NB I-be jutásért. Az osztályozón az MTK volt az ellenfél. Hazai pályán 12000(!) néző előtt 2-0-ás vereséget szenvedtünk, a visszavágón pedig hiába nyertünk 1-0-ra Szobonya góljával, a feljutás nem sikerült. 85-ben elbúcsúztatták Szoboszlai Árpád elnököt, aki 17 évig volt a klub első embere, helyét Fejedelem György vette át. Az 1989/90-es bajnokságot ismét osztályozót érő helyen zártuk. Az ellenfél ezúttal a Budapest Honvéd gárdája volt, a feljutás azonban most sem sikerült. A Honvéd 3-2-s összesítéssel nyerte az oda-visszavágós párharcot. A következő, 91-es év is sikeres volt. A csapat ezúttal a Magyar Kupa elődöntőjéig jutott el, ahol a Vác állította meg Májerékat.
1993-ban ismét óriásit fordult a világ. A BorsodChem megszüntette a barcikai sport támogatását. A KVSE kettévált, megalakult a Kazincbarcika Városi SE és a KBSC. A klub új elnöke Farkas Tibor lett. Az elkövetkező esztendőkben a csapat stabilan őrizte NB II-es (akkori 3. osztály) tagságát. 2000 őszén volt egy mélypont, mikor is amatőr játékosokkal vágtunk neki a szezonnak. 14 meccsen mindössze 3 pontot szereztünk, így kiestünk, de fél év múlva vissza is kerültünk. 2001-ben együttműködést kötött az MTK és a KBSC. A 2004/05-ös szezonban elért 5. hely az átszervezések miatt a másodosztályba való feljutást eredményezte. Az MTK-val a kooperáció 2006-ig állt fenn. Ekkor az egri Keller József lett az új tulajdonos, aki anyagilag sokat tett a klub jövőjéért, de egészségügyi problémai miatt 2009 nyarán lemondott. A gárda a 2008/09-es másodosztályú bajnokságot az elmúlt 20 év legjobb bajnoki szereplését produkálva az 5. helyen zárta. 2009 nyarán ismét hatalmas változások következtek be. Kádár Zsolt ügyvezető távozott, helyét Kőrösi Róbert vette át. A tulajdonosi szerepkört László János vette át, aki töretlen bizalmáról biztosította a klubvezetést. 2010 elején ismét nagy változások következtek be. Visszatért Kádár Zsolt, aki ezúttal szakmai igazgató lett. Sikeres együttműködést kötöttünk a Puskás Ferenc Akadémiával, amely értelmében hamarosan barcikai játékosok kerülhetnek Felcsútra. A szerződésnek anyagi vonzata is van, ami tovább erősítheti klubunkat.
Az elmúlt 20 évben olyan játékosok nevelődtek Kazincbarcikán, akik első osztályú bajnokok és kupagyőztesek is lettek a későbbiekben. Ők Lipcsei Péter, Komlósi Ádám, Bíró Szabolcs, Pollák Zoltán, Zabos Attila vagy éppen Elek Ákos.
FACEBOOK
Chat (csak regisztráltaknak)
Tabella
NB II Keleti-csoport 2011/12
1.
Szolnok
15
10
+25
33
2.
Békéscsaba
15
8
+14
30
3.
Balmazújváros
15
8
+11
27
4.
Cegléd
15
8
+7
27
5.
DVSC-DEAC
15
7
+7
26
6.
Mezőkövesd
15
6
+2
23
7.
REAC
15
6
+5
22
8.
Eger
15
6
-1
22
9.
Kazincbarcika
15
6
-3
21
10.
Vác
15
5
-7
17
11.
Orosháza
15
3
+1
17
12.
Nyíregyháza
15
2
-7
16
13.
Szeged 2011
15
4
-8
14
14.
Újpest "B"
15
3
-14
14
15.
Bp. Honvéd-MFA
15
2
-11
11
16.
Vecsés*
15
0
-21
3
* 1 pont levonva
Házi góllövőlista
4 gól: BENE Attila
3 gól: KOVÁCS Péter
2 gól: HORVÁTH Szabolcs
1 gól: BADALIK Szabolcs, BORBÉLY Bálint, HORVÁTH Bence, NYISALOVITS Donát, TÁTRAI Gergő